Pályaválasztás és útkeresés – gyermekkori álmok

Pályaválasztás és útkeresés – A gyermekkori álmok utat törnek maguknak 

Kovács Tamás pszichológus hozzászólása

A cikk eredetileg a Nők Lapja Pszichében jelent meg – Gyerekkori Álmok – pályaválasztás és útkeresésGyerekkori Álmok – pályaválasztás és útkeresés

Minden gyermek szövöget fantáziákat és vágyakat arról, mi szeretne lenni felnőtt korában – mondja Kovács Tamás pszichológus. – Támogató környezetben sikerülhet megvalósítani álmait, kreatív energiáját megfelelő mederbe terelni, ami elégedettséggel tölti el, ez pedig befolyásolja a pályaválasztást és útkeresését. De ha a vágyai élesen ütköznek az erős és engedelmességet követelő környezet, szülők vagy iskola elképzeléseivel, akkor a gyermek a benne lévő szorongás miatt félreteheti önmagát és jelentéktelenségbe burkolózhat, ami később betegség alapját képezheti.

A régi álmok, vágyak vagy a kreatív kapacitás azonban nem tűnnek el teljes mértékben. Sokszor felnőttként halvány képként bevillannak, és velük együtt a kibontakozás, a kiteljesedés lehetősége is az addigi élet feladása nélkül.

Kékesi Lászlót magabiztossága sarkallta arra, hogy a felkínált lehetőség helyett megvalósítsa álmát úgy, hogy közben a tudatalan félelmével is képes volt szembenézni. Marcsi, aki nem tipikus kifutómodell, olyan helyzetből tört előre, amelyet nehéz meglépni. Amikor a szülők az elképzeléseiket vagy elvárásaikat a gyermekük elé tárják, az esetek többségében jó szándékból teszik. Úgy érzik, ők a tudói annak, mi illeszkedik leginkább a gyermekük képességeihez, személyiségéhez. Nehézség akkor adódik, ha ezek a képességek olyan területen mutatkoznak meg, ami a szülő számára ismeretlen vagy ijesztő, ahogyan Bánki László esetében is. A legfontosabb az, hogy minden gyermeknek és felnőttnek egyaránt lehetősége legyen több, akár egymásnak teljesen ellentmondó tevékenységbe is belekóstolni.

Mi leszel, ha nagy leszel? A fiúk csillogó szemmel rávágják, hogy tűzoltó, rendőr vagy katona, a lányok többsége királykisasszony vagy hercegnő szeretne lenni. Egy vizsgálat szerint azonban csak csupán néhány százalékuknak sikerül beteljesítenie gyermekkori álmát. Cikkünk szereplői közéjük tartoznak.

Kiss Henrietta írása

A Javier Polavieja, a madridi egyetem szociológia professzora által vezetett tudományos vizsgálat arra kereste a választ, vajon hányan tudják megvalósítani gyermekkori álmaikat. A kutatásban háromezer diák életét követték kisiskolás koruktól egészen az első munkahelyükig. A 2014-ben, a Science Daily-ben közölt eredmény várható, mégis lehangoló volt: csupán 6%-uknak sikerült olyan foglalkozást vagy munkát találnia, amire kiskorában vágyott. A felmérés nem vizsgálta a résztvevők további sorsát, és arra sem tért ki, hogy a gyermekkori álmok akár más színtereken is kibontakozhatnak, például az, aki Pókember szeretett volna lenni, később a falmászásban, mint hobbiban találhatott megelédegettséget. Arra viszont rávilágított, hogy csak kevesen rendelkeznek azokkal a külső és belső erőforrásokkal, amelyekkel beteljesíthetik gyermekkor álmaikat – mondja Kovács Tamás pszichológus.

Érzelmi döntést hoztam

László már óvodáskorában arról ábrándozott, hogy hős katonaként fényes légi győzelmeket arat az ádáz ellenség fölött. Álma valóra vált, huszonkét éven át repült a fegyveres testület elit csapatában.

– Vadászpilóta szerettem volna lenni, pedig azt sem tudtam, valójában milyen a repülés – meséli Kékesi László (47), aki 2007-ben történt leszereléséig állt a Magyar Honvédség szolgálatában. – De ahogy teltek az évek, egyre mélyebbre temettem magamban az álmomat, mert minden hosszabb autós vagy buszos utazás alatt rosszul lettem, émelyegtem, gyógyszer nélkül ki sem bírtam az utat. Mivel gépészeti középiskolába jártam, mérnöki pályára készültem.

Laci tizennyolc éves korában a kecskeméti repülőiskola hirdetésére kapta fel a fejét, melyben pilótajelölteket toboroztak. De a szigorú orvosi vizsgálat után, a terheléses EKG gyenge eredménye miatt csak helikoptervezetőnek javasolták. Ő azonban többre vágyott.

– Keményen edzeni kezdtem, naponta egy órát futottam és egy hónap alatt látványosan megerősödtem, így a vizsgálat második fordulóján már megfeleltem. Néhány perc alatt megfordult sorsom, magamnak is nehéz volt elhinni, hogy vadászpilóta leszek.

1985-ben hazai képzés hiányában a kassai Repülő Akadémián kezdte meg katonai tanulmányait. Társai közül sokan kiestek, mert nem tudták elsajátítani a szlovák és orosz nyelvet. Neki viszont a repüléssel adódtak nehézségei.

– Az első igazi gyakorlaton egy műrepülő oktató ült mögöttem, aki harmincöt percen keresztül, mint egy mutatványos, emelte és ejtette, csűrte-csavarta a gépet. Landolás után szédültem, émelyegtem, ami nem túl biztató jövőt jósolt egy leendő repülősnek. Mit keresek én itt, tényleg pilóta szeretnék lenni? – tettem fel magamban a kérdést. Néhány hasonló eset után viszont egy prágai kivizsgáláson egyértelműen kiderült, hogy semmilyen fizikai elváltozásom nincs. A gyenge gyomrom csupán a fejemben élt. Rájöttem, hogy én magam vagyok felelős azért, hogy valóra váltom a félelmemet vagy felülkerekedek rajta. Ezt ma önszuggesztiónak vagy agykontrollnak neveznénk, de harminc évvel ezelőtt kevesen fogalmazták meg a gondolat teremtő erejét. Sikerült átállítanom az agyamat, míg több hasonló problémával küzdő tanulónak el kellett hagynia az iskolát.

Diploma után a fiatal férfi Taszáron, az éppen akkor kirobbanó délszláv háború időszakában állt szolgálatba, ahol később az éles bevetést az amerikai légierő vette át. Majd Kecskeméten, és oktatóként egy évig Kanadában dolgozott. Repült készültségben, de valódi légi csatában nem volt része. Annál több életveszélyes helyzetben.

– Volt, hogy a repülés közben kinyílt a fékezőernyőm, ami majdnem irányíthatatlanná tette a gépet. Olaszországban, a tenger feletti infrarakétákkal vívott légi csatában pedig egyedül kellett helytállnom, mert a másik gép, aki a támadásban vagy a fedezésben segíthetett volna, meghibásodott. Egy tizenöt tonnás, sugárhajtású MIG-gel, húszezer kilométeres magasságban, a hangsebesség több mint kétszeresével manővezerzni nem könnyű feladat, de leírhatatlanul csodálatos érzés.

Lászlót a szülei soha nem próbálták lebeszélni álmairól. Azt akarták, hogy olyan hivatást válasszon, ami boldoggá teszi.

– Sokat köszönhetek a főnökeimnek és a közvetlen feletteseimnek is, akikre mind szakmailag, mind emberileg felnéztem és szinte fiukként kezeltek. Megváltoztatták a gondolkodásmódomat is. Szinte belénk kódolták, hogy vakon bízzunk egymásban, hiszen csak egymásra számíthatunk. Csapatban dolgozunk, amelynek minden tagja, a kiszolgáló személyzettől az irányítókon át a műszaki katonákig nélkülözhetetlen láncszem. Kíméletlen őszinteségre szoktattak minket, a hibáink beismerésére, hiszen egy apró tévedés nemcsak a mi, hanem ártatlanok százai életébe is kerülhetett volna. A repülés felszabadított, a nevelésem mellett ennek köszönhetem a jellememet. Sokkal szebbet kaptam, mint amiről kissrácként álmodtam. Két évtizedig nem a földön, hanem a föld felett jártam.

Minden út rögös, még ha csillog is

175 centiméter makulátlan szépség: párductest, gyönyörű arc, bársonyos tekintet. Marcsi a sorstól kiváló adottságokat kapott, de mindez önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy a szerény és visszahúzódó lányból Miss Európa legyen.

– Egy szombathelyi lakótelepen nőttem fel, távol a szépségipartól és a divat világától. Alig látszottam ki a földből, de már a Topmodell leszek! című amerikai sorozatot néztem, sokat piperészkedtem a tükör előtt és minden szépségpraktikát kipróbáltam – emlékszik vissza Simon Mária modell (23).

Marcsinak vidéken nem volt lehetősége modellkedni, de anyagi körülményeik sem engedték, hogy válogatásokra vagy fotózásokra járjon a fővárosba. Tizenhat évesen Vas megye szépe közönségdíjasa lett, egy évvel később pedig feljutott a budapesti Fashion Week-re. Álomvilágba csöppent, de mégsem ez a kiruccanás indította el a karrierjét.

– Három évvel ezelőtt, főiskolásként ismertem meg a szerelmemet, Adorjánt, aki élsportolói múltja és amerikai üzleti tanulmányai miatt is teljes szemléletváltást és ezáltal áttörést hozott a karrieremben. Mivel a magasságom és a testalkatom miatt sem tartozom a kifutómodellek közé, olyan szerepléseket kerestünk, ahol a sportos, kidolgozott test számít. A Miss Fitt versenyre már együtt, szigorúan felépített menetrend alapján, kemény edzéssel és étrenddel készültünk.

Marcsi az ízig-vérig menedzservénával megáldott fiú mellett testi és lelki kihívásokkal szembesült. Felismerte, hogy nem egy adott időpontra, egy castingra vagy versenyre kell jól kinéznie, hanem az év összes napján formában kell tartania magát, hiszen olyan is előfordult, hogy karácsony és szilveszter között hívták válogatásra.

– Vasfegyelmet követel tőlem az állandó készültség, a heti ötszöri edzés és a diéta betartása. A legutóbbi két hetes halkúra alatt lelkileg is összeomlottam, sokszor minden ok nélkül elsírtam magam. Ha keveset iszom, vétkezem vagy ellógom a mozgást, a testem azonnal jelez: összeesnek az izmaim, megváltozik a bőröm állapota. Mivel nem volt mögöttem folyamatos célkitűzések által kitaposott sportolói múlt, nagyon nehezen változtattam a régi szokásaimon. Ma is komoly erőfeszítésbe került, hogy nap mint nap meghaladjam önmagam.

A közös munka eredményeképpen a sikerek sem maradtak el. 2013-ban Marcsi a Victoria Secret győztes modellje lett, és a fehérneműt gyártó cég ausztráliai nemzetközi versenyéről pedig második helyezéssel tért haza. Egy évvel később Miss Európa aranykoronája ragyogott a fején, majd a regionális Freedom of the World győztese lett, így ő képviseli a térségünket a világversenyen.

– A sok elismerés ellenére még mindig nehezen bízom magamban, a színpadra lépésig halálosan izgulok. Ezen egy kis játékkal igyekszem segíteni. Cédulára írom, hogy a korábbi hónapokban mit csináltam azért, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Ezt még a fellépés előtti utolsó percekben is olvasgatom, hogy lelki erőt gyűjtsek és tudatosuljon bennem, minden tőlem telhetőt megtettem a sikerért. Ennek köszönhetően az utóbbi időben sokkal nyugodtabb vagyok és a közösségi oldalakra feltett fotóim durva vagy trágár kommentjeivel is egyre kevésbé foglalkozom.

Marcsi előtt kinyílt a világ, a vidéki lány két éven belül az összes földrészen megfordult.

– Felejthetetlen élményekben volt részem, de azt is láttam, mennyire nehéz kitörni ebből a kicsi országból, amiről sokan azt sem tudják, hogy létezik. A legfontosabb a tudatosság és az, hogy megtanuljunk nagy ívben, nemzetközileg gondolkodni felkészülésben és üzleti stratégiában egyaránt. Fejben kell rendet rakni, menni előre és kitűnni a többiek közül.  Nincs nyafogás, akkor sem, ha mínusz öt fokban, tomboló szélben kell pózolni egy szál koktélruhában vagy tizenkét órán át mosolyogni a kamerába. És ne feledkezzünk meg azokról, akik hisznek bennünk és támogatnak minket. Tavaly az első összegyűjtött keresetemből nyolc napra nyaralni vittem a szüleimet Horvátországba. Felemelő érzés volt látni az arcukat, amikor hatvan évesen először megpillantották a tengert.

 

Visszataláltam önmagamhoz

Amióta csak eszét tudja, grafikusnak készült László, de egy súlyos vesebetegség szövődményei miatt folyton aggódó és féltő szülei eltérítették álmától. Csak több mint két évtized után talált vissza gyermeki önmagához.

– Az egy éves koromban beadott antibiotikum mellékhatásaként szétroncsolódtak a perifériális hallóidegeim, ami progresszív, az életkor előrehaladtával súlyosbodó halláscsökkenést okozott. A szüleim a széltől is óvtak: egyke voltam, szemlélődő, visszahúzó, nagydarab gyerek, ráadásul beszédhibás és halláskárosult.

Laci színtévesztése miatt különleges színhasználattal és hangulatban rajzolt, tehetségére már az általános iskolában felfigyeltek, egyfajta nimbusz övezte. A gimnáziumi iskolaújság több évfolyama is az ő tervező- és grafikai munkáját dicsérte. Tizenhét évesen a képzőművészeti főiskola felvételijére készült, de a szülők lebeszélték a művészi pályáról.

– Féltettek a sok fordulós felvételi és a főiskolai rosták esetleges kudarcélménye miatt, de a bizonytalan és küzdelmes grafikusélettől is. Késői gyermek voltam, édesapám, annak ellenére, hogy nagyon büszke volt rám, azt szerette volna, ha tanulok és még a nyugdíja előtt lediplomázom.

Végül Laci pszichológia szakra jelentkezett és nem bánta meg: jó szakemberré vált, karriert épített.

– A kreatív tevékenységgel felhagytam egészen addig, amíg első munkahelyemen, a nevelési tanácsadóban egy festőművész kollégával elhatároztunk, hogy közös kiállítást szervezünk. Csak egy-két régi rajzom és lenyomatom maradt meg, köztük egy 1980 decemberében készült plakát John Lennonról és a hét pisztolylövésről, ami a legenda halálát okozta. Így huszonhét évesen újra alkotni és kísérletezni kezdtem, például homokmandalákat készítettem és visszatért a bátorságom.

Azóta a terápia részeként nemcsak a gyermekekkel rajzoltat, hanem ő maga is együtt alkot velük. Művészetterapeuta feleségével közösen pedig felnőttek részére teremtenek teret és időt a művészi munkára, majd annak együttes feldolgozására.

Laci erényt kovácsolt fogyatékosságából. Annak ellenére, hogy beszédhibája miatt két tanára is eltanácsolta a segítői pályáról, ma minden helyzetben vállalja betegségét, nyíltan beszél róla, a kisebbeknek meg is mutatja a hallókészülékét. Kiváló beszélgetésindítóként tudja használni a munkájában.

– Keresem, de meg is találnak azok a lehetőségek, amelyekben ötvözhetem az ösztönös művészi hajlamomat és a családterapeuta szerepből adódó szakmai meglátásaimat. Ma már megrendelésre is dolgozom, a Magyar Családterápiás Egyesület Paradigma című belső szakmai kiadványát tervezem. A piacra azonban nem tudtam betörni. Három hónapra beültem egy grafikai stúdióba, de csak ügyeskezű pszichológus maradtam, nem tudtam a profik mellé lépni, felgyorsulni.

– A rajzolás által izgalmas többletre, előnyre tettem szert, különösen az egyoldalúan elméleti képzésben részesülő kollégákhoz képest. Az alkotásban vissza tudok nyúlni a gyerekkori kíváncsiságomhoz, játékosságomhoz, a spontaneitáshoz. Soha el nem apadó forrás ez, ami mindig rendelkezésre áll és összeköti bennem a régi önmagamat a mai, valós lényemmel.

 

A pályaválasztás pszichológiája!

Az alábbi cikkben a pályaválasztás pszichológiai hátterét fejti ki a pszichológus:

“… A folyamatra biztosan hatással vannak a személy korábbi tapasztalatai, önmagáról és képességeiről alkotott képe,önértékelése, a családjában látott minták, környezetének elvárásai, illetve értékrendje, és a számára fontos személyek befolyása is…”

Tovább a teljes cikkre!

Amennyiben úgy érzi, hogy nehezen találja meg az Ön számára a megfelelő életutat; esetleg gyermekénél tapasztal nehézséget a pályaválasztással kapcsolatban, úgy érdemes pszichológus szakemberhez fordulnia. A megfelelő képességek és motiváció felderítése hozzásegítheti ahhoz, hogy hatékonynak érezhesse magát a mindennapokban.